Diplomaosztó 2021

Február 27-én volt a metodista egyház Vezetői Konferenciájának második napja, amely rendkívüli módon diplomaosztóval ért véget. A szombati napot a Wesley Iskola rektorának, Gusztinné Tulipán Máriának az Ézsaiás 40-ről szóló igetanulmánya nyitott meg, aki éves mottó igénkkel kapcsolatban (“AKik az Úrban bíznak, erejük megújul!”) kiemelte: istenképünk gyógyulásával is összefügg, hogy Isten terve szerint a helyünkre állunk, megújulunk, megerősödünk. A délelőtt során Sztupkai Kristóf, Vigh Bence, Erdei-Nagy László, Pásztor István és Gyurkó József tartottak referátumokat az egyház és személyes életünk megújulásáról. A konferencia Raffael Istvánné és Csonka Ferenc diplomaosztójával záródott, akik 60 kredites (Lelki formálódás) illetve 120 kredites (Keresztény szolgálat) képzésük lezárásaként vehették át ünnepélyes keretek között diplomájukat. (Utoljára két évvel ezelőtt, 2019-ben volt a Wesley Iskolának diplomaosztója.) Bízunk benne hogy a jövőben egyre többen jelentkeznek a magyarországi felnőttképzések között is nyilvántartott Wesley Iskolai oktatásra. (A képen balról: Szuhánszky Gábor a Wesley iskola koordinátora, Raffael Istvánné, Gusztinné Tulipán Mária rektor, Csonka Ferenc, Dr. Khaled A. László a Wesley szövetség elnöke)

 

20210227 130337