Oktatás - Teológiai örökség - Könyvkiadás

fejlec

Reformáció egykor és most címmel rendezte meg a Wesley Teológiai Szövetség a reformáció kezdetének 500. évfordulóján a Wesley Teológiai Napot. A református (dr. Kodácsy Tamás), evangélikus (dr. Szentpétery Péter), metodista (Szuhánszky Gábor) és názáreti (Gusztinné T. Mária) előadók a Jézusban való állandó megújulás üzenetéről szóltak a jelenlevő hallgatóságnak a Názáreti Egyház budapesti központjában 2017. november 11-én szombaton. A konferencia keretében ünnepélyesen megkoszorúzásra került a Wesley fivéreknek - 2017 októberében - az egyház központjában felavatott szoborkompozíciója (Tulipán Tamás alkotása). A teológiai nap képei ide kattintva megtekinthetők!

 

2016. október 22-én a Wesley Teológiai Napon a Shalom – A békéltetés szolgálata volt a téma, amelyről dr. Németh Áron református, Szuhánszky T. Gábor metodista és Szeverényi János evangélikus lelkészek tartottak előadást. A népes hallgatóság megtöltötte a helyi gyülekezet idén 100 éves imatermét. Az alkalom végén a jelenlevők koszorút helyeztek el az egykori adományozó Mrs. Fanny Nast Gamble, valamint a 2016-ban elhunyt gyülekezeti lelkész Jávor Ferenc emlékére. A nap zárásaként a résztvevők imaközösségre gyűltek össze a Rottenbiller utcai koreai metodista gyülekezet alagsori kápolnájában Shin Seong Hak lelkipásztor vezetésével. A Wesley Nap során Hecker Christiane bemutatta a Befogadó Ház misszióját, amelyre 72 ezer forint adományt gyűlt össze.

image2015. november 14-én "Radikális szeretetszolgálat" címmel teológiai napot tartott a magyarországi wesleyánus egyházakat és szervezeteket tömörítő Wesley Szövetség. Ezúttal az Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete szolgált a helyszínnel. Referátumok hangzottak el menekült-kérdésben (Szuhánszky Gábor), a cigánymisszióról (Sztupkai Kristóf), a Helyreálló Csoport (Tóth Júlia) szolgálatról, valamint az Új Reménység Háza Férfi Otthonában (Kun Hajnalka) zajló munkáról.

teologiai-nap13"Nagy világ, kis gyülekezet - A gyülekezetplántálás és gyülekezetépítés alapjai a 21. század magyar valóságában" címmel tartotta meg 2014. november 15-én a Wesley Szövetség szokásos őszi teológiai napját az Üdvhadsereg Lemberg utcai termében. Klaus Arnold az Európai Názáreti Főiskola rektora az ünnepélyes diplomaosztó előtt (a képen) tartott előadást "Isten képmásának megújulása – Krisztusképűség: wesleyánus teológiai alapelvek" címmel. Dani Eszter a református egyház Missziói Irodájának vezetője a missziói gyülekezet teológiai alapjairól és gyakorlati megvalósíthatóságáról beszélt, Izsák Norbert pedig a pasztoralpszcihológia 21. századi kihívásairól.

Budapest – A Magyarországi Metodista Egyház, a Wesley Teológiai Szövetség és az Evangélikus Hittudományi Egyetem szervezésében került sor a LUTHER ÉS WESLEY című teológiai konferenciájára, az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében, 2013. október 11-én. Az előadások szöveges és videó formátumú anyagait az alábbiakban tekinthetik meg. Szöveg: evangelikus.hu. Videó: Győri András Timótheus

m wesley teol nap2012. október 13-án 10.00 órától a Wesley Szövetség idei teológiai napja a metodista egyházközpontban (Budapest, Kiscelli u. 73). Ebben az évben dr. Walter Klaiber nyugdíjas német püspök és teológiai professzor lesz az előadó. A nap témája különösen a fiatalok szemszögéből kerül megközelítésre. Szeretettel várjuk, gondolkodjunk együtt a Wesley Szövetségben lévő testvéreinkkel a mai missziónkról. A résztvevőket büfé ebédre látjuk vendégül, részvételi szándékát kérjük előzetesen jelezze!

Wesley Teológiai Nap 2011 - "Wesley-től a Wesley Szövetségig" címmel Teológiai Napot tartott a magyarországi wesleyánus egyházakat és szervezeteket tömörítő Wesley Egyházi Szövetség. A nap során előadások hangoztak el John Wesley örökségéről, a 19. századi metodisták történetéről, illetve a magyarországi metodizmusról. Délelőtt bemutatkozót tartott a Názáreti Egyház, az Üdvhadsereg, az Élet Kenyere Alapítvány, a Felebarát Keresztény Alapítvány és World Gospel Mission Alapítvány. Délután a wesleyánus egyházak európai együttműködéséről hallgathattak meg egy előadást a résztvevők, majd a szövetség lehetséges jövőjéről gondolkodtak. A nap kezdő áhítatát Szuhánszky T. Gábor metodista lelkész tartotta. Zenei szolgálatot végeztek: Tóth Sándor Péter, Jan Coleman, Marton-Tulipán Réka, és az Üdvhadsereg fúvószenekara.

2010. október 9-én Budapesten tartotta a Wesley Egyházi Szövetség őszi Teológiai Napját. A nap során a következő előadások hangzottak el: Esther Handschin - Kálvin hatása Wesley munkálkodására; Dr. Szűcs Ferenc - Hasonlóságok és eltérések Kálvin és Wesley teológiai gondolkodásban; Dr. Literáty Zoltán - Kálvin és Wesley prédikációs gyakorlatának összehasonlítása a hegyi beszédről mondott igehirdetéseinek alapján; Dr. David Rainey - Teológiai hasonlóságok Kálvin és Wesley között: A hasonlóságok vizsgálata.

3. oldal / 3